Siti blogja kamerákról, filmezésről.

Híek, vélemények, információk professzionális kamerákról és kiegészítőkől. Beszámolók forgatásokról. Intentionally not in english! :)

Kövess a Twitteren!

Friss hozzászólások

2010.05.13. 10:47 sitkeiszabi

Raleigh Studios Budapest

Május 8.-án megnyitotta kapuit, a Raleigh Studios budapesti bázisa, ahova a HSC által jómagam is meghívást kaptam. Az amerikai Raleigh Studios és az Origo Film Group mintegy 17 milliárd forintos beruházással, ebből 178 millió forint állami támogatással egyedi kormánydöntés alapján, Európa egyik legnagyobb filmgyártó komplexumát építette fel Budapesten. A XV. kerületben épült stúdió beruházási költségeinek 85 százalékát a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nem támogatott hitellel finanszírozta. A mintegy 18 hektáron felépült, közel 40 ezer négyzetméter alapterületű beruházás körülbelül 100 állandó munkahelyet teremt, a várt filmes bérmunka megbízások által pedig több ezer főnek is foglalkoztatást biztosíthat. Tervek szerint pedig a megtérülési idő 12 év lesz. A projekt jelenleg már árbevételt termel, a közelmúltban egy amerikai gyártású produkció forgatását kezdték meg a helyszínen. Sőt azt híresztelik hogy a Helyszinelők sorozatot is itt fogják forgatni. Most azthiszem elkezdek ismerősöket keresni hogy dolgozhassam valamelyik produkcióban... :D ( ez egy kevésbé burkolt célzás volt kedves rendező,producer olvasóim számára :D )  A Raleigh Studios szerződött partnerei körülbelül 6 millió dollár értékű berendezést, egyebek között világitástechnikai eszközöket hoztak a területre.

Na enyit a hivatalos részről. Most jöjjön amit láttam :) Sok cég kiállította termékeit. Voltak állatok, kaszkadőrök, autokölcsönző ( amerikai taxik, veterán autok, stb. ), Lakókocsi kölcsönző ( Hollywood Rentals ), kameramozgató-áramfejlesztő kölcsönző, jelmezek, fegyverek és persze ARRI Rental. A teljes kamera és lámpaparkot lehet itt bérelni amit a cég gyárt.

Előre is elnézést kérek, kicsit kameracentrikus ( ARRI ) lesz a fotoanyag, képaláírásokat is tervezek, de a blog.hu kicsit magas még nekem :D Mindíg össze-vissza rakja amiket a képek alá írnék ( a dolog megoldódott :) ) Valamint a fotók szándékosan kis méretűek. Akinek esetleg kell nagyobb méretben, megbótolhatjuk...

 

Ez itt az Animal Coordinator standja

A kaszkadőrök


Néhány studiobelső


Lakókocsik

Energo film

Ez is Energo Film

A "Star 1" lakókocsi kívülről

És belülről

Sminkes kocsi

A Vision team és a technocrane

Jelmezek és fegyverek

ARRI rental

ARRI ALEXA és a Stereotec 3D rig

ARRIFLEX 235

ARRICAM ST

Motion control

ARRICAM LT

ARRICAM ST

ARRIFLEX 235

Stererotec és ARRI ALEXA

ARRI ALEXA

ARRIFLEX D21

ARRI lámpák

Canon 7D PL bajonettel és Zeiss objektívvel

Középen Koltai Lajos

 

4 komment

Címkék: budapest studios rental raleigh arri


A bejegyzés trackback címe:

https://siti.blog.hu/api/trackback/id/tr901999399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sitkeiszabi · http://siti.blog.hu 2010.05.13. 16:31:55

Köszi!
Már alig várom hogy kipróbálhassam a Te ARRI Alexádat is! :)

quartzHUN 2010.09.05. 18:26:13

Szia! Ide is írok, ha nem baj!
Hallottam hírt én is és jó volt képeket nézni a stúdióról. Kár, hogy engem nem hívtak meg. (Ez is burkolt célzás volt :-)) Na, jó..ez vicc volt! LOL.

sitkeiszabi · http://siti.blog.hu 2010.09.05. 21:31:19

Nekem is bejött a studio nagyon. Remélem dolgozhatok is majd itt! ( ezis célzás akart lenni... ) :D
süti beállítások módosítása